Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Edzőfutás 2017.09.16.

Már a SPAR Maraton felkészülés jegyében telt a mai délelőtt. Megfőztem még péntek este munka után. A férjem éjszakai harcművészeti edzéséről éjfélkor indult haza, a tinédzser lányom nagy alvó, gondoltam, felkelek jó korán, és futok 4 órát, cirka 36 km-t Fót-Mogyoród közt a Somlyóban. Mire felkelnek, itthon is leszek. Le is feküdtem időben ennek érdekében, 22:30-kor már ágyban voltam. Még a házi citrus izót is előkészítettem péntek este, hogy reggel ne zörögjem fel vele a békésen alvó családot.
Kicsit borult a terv, mert valószínűleg az egész hetes halmozott alvásdeficit miatt a testem úgy döntött, most hozza be a lemaradást :-/ A remélt 6:00 helyett 7:22-kor tértem magamhoz :-/ Kicsivel 8:00 után sikerült útnak erednem egy banánnal a gyomromban. Teljes verseny harci díszben indultam el, futós hátizsákkal, 2 cerbonaszelettel, papírzsepikkel felfegyverkezve :) 14 fok volt, az pont egy szál hosszú ujjú technikai pólós és háromnegyedes nadrágos idő.
Az első 6 km-t a kutyusommal futottam. Aztán őt hazafuttattam, és ekkor indultam neki a hosszabb magányos menetnek. Várt még rám 30 km, kb. 3.5 óra futás.
Ha létezik olyan, hogy bioritmus mélypont, akkor nekem ma az volt. Persze megfordult a fejemben az is, hogy nem kellett volna ilyen sokat aludni, nekem nem tesz jót, ha 7-7.5 óránál többet alszok, elnehezedek, ellustulok tőle, ezt már megfigyeltem. És az is megfordult a fejemben, hogy ez most a karmikus visszacsapás, amiért a WIZZ félmaraton élménybeszámolómban pejoratívan írtam a 6:41-es startról, „nem futás”-nak minősítve azt. Lehet, hogy megbántottam ezzel sokakat? Most ugyanis az órám szerint pont 6:41-es átlagot futottam :-/ Ami a jelenlegi formámat tekintve, ilyen szuper futó időben, amikor nincs meleg, nincs szél, nem süt a nap sem, fájdalmasan rossz idő :( Szóval, ha bárkit megbántottam, mea culpa!!! :)
Konkrétan féltávnál azon gondolkodtam, de erősen, hogy feladom, mert ennek nincs értelme, ez nem futás, ez vánszorgás :( A lábaimba és a karjaimba mintha ólmot öntöttek volna, a pulzusom a béka feneke alatt volt, nem a szívemet terhelte a dolog, odáig nem jutottunk, az izmaim nélkülöztek mindenféle erőt, impulzivitást és energiát. Soha nem szoktam belesétálni a futásaimba, sem versenyen, sem edzőfutáson. Ma többször belesétáltam az emelkedőkbe, mert azt éreztem, hogy kipurcanok, és a sebességemet illetően alig volt különbség a futást imitáló toporgás és a séta között :-/ A második 2 órában már a nap is kisütött, akkor már kcisit sok volt a fekete hosszú ujjú póló. Nem egész egy liter izót ittam meg a 4 óra alatt, és a reggeli banán után még 2 csokis cerbonát ettem meg.
Megnéztem egy bioritmus kalkulátort, tényleg mélyponton voltam ma, olyan -80% körül. Kedden lesz a totál mélypont, amikor gyorsítóznom kellene :-/ De ma se volt semmi. Sajnos, ha jó ez a kalkulátor, akkor a SPAR Maraton napján is a béka popsija alatt leszek éppen :-/ Erre nem is szentelek több figyelmet, töröl-töröl!
Szóval, a mai edzés időben és távban – 4 óra és 36 km – teljesítve. A sebességet egyáltalán nem büszkén mutogatom :-/ Viszont: NEM ADTAM FEL! Megcsináltam! Legyőztem a belső negatív hangokat és monológokat, ismét! Újabb kicsi győzelem önmagam és az egóm felett. És azt mondják, sok kicsi sokra megy :) A buddhisták megszabadulásnak hívják, amikor felismered, hogy az ego is csak egy illúzió és kiszabadulsz a zavaró érzelmek béklyóiból. De ezúttal sem csak maga a cél, az oda vezető út is fontos! Ezt kívánom mindannyiótoknak! Sok kicsi győzelmet önmagad felett. Amikor a gyereked még egyszer kéri, hogy meséld el ugyanazt a mesét :) Amikor a férjed/feleséged még egy perc talpmasszírozást kér :) Amikor még egyszer visszafordulsz a boltba, hogy megvedd a családod kedvenc nasiját, amit elfelejtettél, és bár már nagyon fáradt vagy és éhes, mégis visszafordulsz, őértük, szeretetből :) Amikor türelmesen elmagyarázod a gyerekednek még egyszer a matek példát, pedig már a hajadat tépnéd :) Amikor még egy sarokig elfutsz, pedig már majd meghalsz :) Sok kicsi győzelem! Hajrá! :)



Kövess minket a Facebook-on!